A tökéletes partner létezik?

Én számos nehéz helyzetben találtam már magam az idő alatt, amióta vállalkozónak mondhatom magam. Bizony ez az út mindig nagyon rögös. Nincsen semmi könnyű benne. Nincs benne semmi laza, folyamatosan figyel az ember, folyamatos összpontosítás és odaadás szükséges ahhoz, hogy az ember jól boldoguljon és sikerre tudja vinni a vállalkozását. Eljön egyszer csak egy pont, amikor az ember azt veszi észre, hogy már sokkal lazábban és sokkal könnyebben tudja viselni a vállalkozás adta feladatokat a mindennapokan. Ez mindenkinél más-más időpont, nekem körülbelül másfél évnél jött elő. Úgy éreztem, hogy minden sínen megy, minden folyamat szépen halad, és talán kicsit hátra is dőltem.

Nem gondoltam azonban arra, hogy most fog kiderülni számos dolog valódi értéke, hogy jól csináltuk-e, jól alakítottuk-e ki a munkafolyamatokat, és minden megfelelően működik-e. Álmomban sem fordult volna meg a fejemben, hogy pont a munkavédelem területe lesz az, mely problémákba fog ütközni.

Én szeretem jól csinálni amit csinálok és ezt is várom el a külső partnereimtől is. Rá kellett azonban döbbennem, hogy nagyon sokan, köztük az a cég is, akivel én szerződést kötöttem a munkavédelem területére, nem pont így gondolkodik. Az elsődleges célpont a papír és a törvényi kötelezettség megoldása. Valódi értékteremtés nem nagyon történt a védelem területén. Pedig ez egy építőipari vállalkozás szempontjából nagyon fontos.

Éppen ezért, miután egy személyes megbeszélés keretében megbizonyosodtam róla, hogy nem egyformán gondolkodunk a valódi értékéről ennek a tevékenységnek, nekiálltam egy másik szolgáltatót keresni, már célirányosan, valódi védelmet keresve.

Egy nagyon jó ismerős ajánlása alapján pedig elmondhatom, hogy meg is találtam, mert az activesafety csapata valóban egy olyan munkavédelmet és munkavédelmi oktatást állított össze a cég számára, melyben már tudok bízni és amely már tudom, hogy valódi védelmet és biztonságot nyújt nem csak az alkalmazottak, de így az egész vállalkozás, annak megítélése és fejlődése szempontjából. A tökéletes partner létezik, de időt és energiát kell szánnunk a célzott keresésre, hogy meg is tudjuk találni.