Az ember életét manapság nagymértékben irányítja a telefonja, szól a mondás, amit én nagyon sokáig erős túlzásnak véltem, hiszen miért is ne lehetne egy-egy napot az ember telefon nélkül? Amikor viszont az élet megadta a lehetőséget, hogy megértsem, ez a mondat nem csak hogy nagyon is igaz, de az embernek a saját bőrén érezve ezeket a hatásokat hihetetlen kellemetlenségeket is okoz, rájöttem, hogy sokkal nagyobb a feladat ezen a téren, mint gondolnánk. Nem olyan régen ugyanis a céges munkára is használt telefonom kijelzője összetört. Persze hirtelen egyrészt az ember hihetetlen mérges lesz, hiszen én is egy banális mozdulattal törtem össze a készüléket, másrészt pedig azt sem tudja hogy hova forduljon segítségért, hiszen én is keresgélni kezdtem, találtam is több potenciális lehetőséget, de mivel nagyon fontos volt, hogy gyorsan és maradéktalan tökéletességgel javítsák meg a készülékemet, hirtelen nem tudtam, hogy milyen szempontok alapján döntsek a lehetőségek közül.
A végén pedig az ismerőseim és barátaim véleményére és javaslataira hagyatkoztam, hiszen fogalmam nem volt, hol lehet jó xiaomi szerviz budapest környékén, ők pedig már számtalan esetben találkoztak jó és kevésbé jó szervíz csapatokkal, akikről mesélve képet kaptam a lehetőségekről. Egyetlen olyan ember volt csupán, aki maradéktalan meg volt elégedve azzal a csapattal akit talált, és már többször is igénybe vette a szolgáltatásaikat, és ő a xiaomiszervizshop csapatát ajánlotta, akiket fel is kerestem, és azt kell mondjam, hogy az ajánlás ebben az esetben tökéletes volt. Maximális szinten meg voltam elégedve én is a javítással, a gyorsasággal és az árral is, így ilyen tekintetben, aki xiaomi szervíz szolgáltatást keres budapest környékén, csak javasolni tudom őket számára.